2018. március 1-jén Trump meghirdette, hogy az USA vámot fog bevezetni az alumínium és acél importjára. A befektetők meglepve, de kétkedve fogadták a bejelentést, azt gondolták, hogy Trump szokásos, hangzatos bejelentéssel kezdődő tárgyalási stratégiájáról van szó, amely az amerikai adminisztráción végül nem, vagy csak jelentősen felhígulva fut végig.
A vámok június elsején változatlan formában életbe léptek még Amerika legközelebbi szövetségeseivel szemben is. A befektetők most már annak is örülnének, ha csak ennyiről lenne szó.
A befektetők várakozásaival ellentétben Trumpot nem gazdasági racionalitás vezérli, hanem politikai. A politikai szférában pedig a konfliktusos kereskedelem (és külpolitika) egyelőre racionális stratégiának bizonyult. Az évnek úgy indultak neki a republikánusok, hogy akár nagy vereséget is szenvedhetnek a novemberi ciklusközepi választásokon, emiatt elveszíthetik a többségüket a Képviselőházban és a Szenátusban. Eredményekre volt szükség, az idő rövidsége pedig nem adott másra lehetőséget (elég csak visszaemlékezni arra mennyi huzavona előzte meg a végül elbukott Obamacare reformját, vagy a megvalósult adóreform-csomagot) mint hogy Trump a külpolitikára kezdjen fókuszálni. Ebben a szférában nagy önállóságot élvez az amerikai elnök, gyakorlatilag a parlament két házának jóváhagyása nélkül cselekedhet. A medián amerikai szavazó globalizáció- és szabadkereskedelem-ellenes, így érthető, hogy Trump milyen perspektívából kiindulva kezdett neki az USA nemzetközi kapcsolatai átalakításának.
A konfliktusos kül- és kereskedelempolitika egyelőre látszólag eredményes: Trump és a republikánus párt népszerűsége emelkedik, a nemzetközi partnereket pedig egyelőre paralizálta a gyors és agresszív amerikai lépéssorozat.
A partnerek egyelőre a reciprocitás elve alapján (ugyanannyi vámot emeltek vissza, mint amit Amerika rájuk kivetett), globális koordináció nélkül válaszoltak. Ha Trump folytatja a világ ellen való hadakozást, könnyen belátható, 
hogy gyorsan összekovácsolódhat a politika által sújtott ellentábor és ha vissza akarnak ütni, akkor az
amerikai szolgáltatásexportot, vagy a vezető technológiai cégek vitatott adóoptimalizálási stratégiáit sújthatják ellenintézkedésekkel. A feszültség emelkedését jelzik, hogy a kínai jüan az elmúlt hetekben már gyanús gyengülésnek indult (– bár hozzá kell tenni, hogy a kínai deviza kevesebbet gyengült mint a fejlődő devizák általában, és a hivatalos árfolyam erősebb, mint a piac által jegyzett off-shore).
Különböző vizsgálatok vannak a vámok bevezetésének növekedésre gyakorolt hatásairól, ezek a világ GDP vonatkozásában 0,5-2%-os visszaesést jósolnak. Bár nagy a szórás, abban konszenzus van, hogy jelentős lassulást idézhet elő a kereskedelmi háború szétterjedése.
A kereskedelmi háború ráadásul zavart okoz az ellátási láncokban, növeli a vállalatok által érzékelt bizonytalanságot, ezáltal visszaveti a beruházási hajlandóságot. A Brexithez hasonlóan már egyáltalán a vita létezésének növekedést fékező hatása van.
A növekedést fékező hatás gyorsítja a ciklikusan jó helyzetben lévő világgazdaság (amire ráadásul a Trump-féle adóreform még rátett egy lapáttal) magától amúgy is végbemenő lassulását. Az előre mutató indikátorok rekord magasságokból, de esésnek indultak.
A részvénypiacok egyelőre nem nagyon vesznek tudomást a növekedési kockázatokról – legalábbis Amerikában. Az S&P500 nagyrészt ledolgozta a februári, történelmi csúcsról végbemenő esését (az esés 76,4%-os korrekciója megtörtént), a felfelé vezető Nasdaq100 új csúcsra emelkedett.
A részvénypiacok nagyon magas értékeltség mellett forognak. Ez csak akkor fenntartható, hogyha a vállalati profitabilitás növekedési üteme fennmarad. A növekedés lassulása ezt veszélyezteti.
A mostani helyzet abból a szempontból kockázatosabb a szokásosnál, hogy a növekedés lassulása ellen bevethető eszközök nagyon szűkösen állnak rendelkezésre. Ha visszaesik a növekedés arra általában a kormányzat (költségvetés, jegybankok, szabályozók) valamilyen stimuláló intézkedéssel reagálnak. Az elmúlt időszakban ez a stimulus általában a jegybankoktól érkezett, tehát monetáris jellegű volt, de pl 2009-ben a költségvetési politika (kiadásnövelés, adócsökkentések) is nagyon hangsúlyos gazdaságösztönző tényező volt.
A globális monetáris politika önmagától szigorító – gazdasági növekedést lassító – pályán mozog, ráadásul júniusi ülésén ezt a pályát mind a két nagy jegybank (FED és ECB) a következő egy, másfél évre megerősítette.
Az ECB az olasz politikai helyzet kiéleződése ellenére hitet tett a kötvény vásárlási program idei befejezése mellett, az első lehetséges kamatemelését 2019 nyarán tervezi. A FED bejelentette: a korábban idénre várt 3 kamatemelés helyett 4 kamatemelést tervez, tehát a vártnál szigorúbb kamatpolitika várható, amit az inflációs nyomás erőteljes jelenléte indokol.
A jegybankok számára kiemelkedő fontosságú a hitelesség, hogy megcsinálják azt, amit előre jeleztek. Végtelenül hiteles jegybanknak elég csak kommunikálnia, hogy milyen piaci céljai vannak, azt a piac egyéb intézkedések nélkül magától végrehajtja. Ahhoz, hogy a két hete meghirdetett monetáris politikai pályát elhagyják nagyon nyomós érvek szélsőséges piaci mozgások kellenek, tehát egy esetleges jegybanki lazításnak kicsi az esélye.
A monetáris politika mellett a fiskális politikában sem várható érdemi lazítás. Az USA-ban a Trump-féle adóreform csomag jelentős költségvetési stimulust jelentett az amerikai gazdaság számára, a költségvetési hiány válságokat idéző mértékűre: a GDP 5-6%-ára emelkedett. A hiány előre láthatólag 2019-ben még tovább nő, 2020 után csökkenésnek indulhat. Az amerikai költségvetés részéről további növekedést serkentő intézkedést a jelen körülmények között nem várhatunk.
Kínában továbbra is zajlik a gazdasági szerkezetátalakítás, amelynek fő célja, hogy a hitel- és beruházás vezérelt növekedési modellt fenntarhatóbb, belső fogyasztás vezérelt modellre cseréljék. A hitelbővülés csökken, a gazdaságban rendelkezésre álló pénzmennyiség növekedése lelassult. Ez a korábbi tapasztalatok alapján a kínai gazdaság lassulásával járt együtt. A 2008-9 és 2015-6-os válságokra a vezetés hitel- és beruházásbővüléssel reagált. A mostani szerkezetváltással jellemezhető időszakban kicsi a valószínűsége, hogy ez ismét megtörténjen. A beruházás-vezérelt növekedésről belső fogyasztás-vezéreltre történő átállás azzal jár, hogy Kína drága (magas hozzáadott értékű) tőke termékek helyett olcsó fogyasztói termékeket fogyaszt. Az utóbbiak importhányada ráadásul jóval alacsonyabb, a kínai gazdaság globális húzóereje csökkenhet.
A piac saját védekező reakciója, hogy kockázatkerülés esetén esnek a kötvényhozamok fékezi az esést. A részvények által képvisel pénzáram értéke csökkenő hozamok mellett felértékelődik. A mostani helyzetben ez az összefüggés is korlátozottan működhet. A kereskedelmi háború szétterjedése az inflációs nyomást erősíti, ez pedig felfelé nyomja a kötvényhozamokat. Ráadásul az amerikai költségvetési stimulus miatt az amerikai kötvények kínálata nő, miközben a FED a szigorító monetáris politikának megfelelően már eladó, Kína exportvezérelt fejlődésének feladása pedig azzal jár, hogy a kínai devizatartalék növekedése – és ezzel a kínaiak amerikai kötvény kereslete – lelassul. Ez utóbbi igaz a többi, dollár erősödéssel szembesülni kénytelen fejlődő országra is. A fenti hatások azzal járhatnak, hogy a kötvényhozamok még kockázatkerülés mellett sem tudnak megfelelően sokat esni ahhoz, hogy fékezzék az esést.
Összefoglalva egy olyan időszakban lassul – egyébként a korábbi túlfűtöttségből természetes módon – a várható globális növekedés és ezzel a vállalati profitok bővülése, amikor:
- történelmileg magas értékeltségen forognak a részvények
- a kereskedelmi háború szétterjedése a vártnál nagyobb lassulással fenyeget
- nem várható érdemi piacvédő beavatkozás – sőt szigorító pályán vannak! – a FED-től, az ECB-től, az amerikai költségvetéstől és a kínai vezetéstől
- az inflációs veszélyek és a kereslet-kínálati viszonyok miatt a kötvényhozamok jelentős csökkenésének kicsi az esélye
A fent részletezett kockázatok olyan világgazdasági helyzetben merülnek fel amelyet átlag feletti növekedés és túlfűtött gazdasági helyzet jellemez. Tartós részvénypiaci lejtmenetet okozó recesszió esélye továbbra is alacsony, viszont a magas értékeltségi szintekből ítélve a befektetői várakozásokra a túlzott optimizmus a jellemző. A kereskedelmi háború szétterjedése képes lehet a befektetők kijózanítására ez pedig jelentős pozíciózárásokkal és átárazódással járhat a részvénypiacokon, miközben a hagyományos, kockázatkerülés esetén támogató hírek („FED, ECB put”) ezúttal elmaradhatnak.
Forrás:
