A kiírás értelmezésénél bukjuk a pályázatot

Az európai uniós pályázat során a vállalkozások leginkább a felhívások szövegének értelmezésében és az üzleti tervük elkészítésében szorulnak segítségre. A vállalkozások pesszimista módon eleve alkalmatlannak tartják magukat, így fel sem mérik a lehetőségeiket.

A vállalkozók között a leginkább kedvelt fejlesztési programok a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), illetve a Vidékfejlesztési Program (VP). A GINOP pályázatai közül a hazai vállalkozások elsősorban a kapacitásbővítést szolgáló pályázat iránt érdeklődnek. Ilyen a GINOP-1.2.2-15 számú kiírása, amelyben a vállalkozások idén év elejétől 60 milliárd forintos keretösszegre adhatták be igényüket. A nagyarányú túligénylés miatt a kiírást a kormány felfüggesztette – mondta Vulcz László, a OTP Hungaro-Projekt ügyvezető igazgatója. A szakember tapasztalatai szerint a VP esetében az állattartókat célzó kiírások voltak rendkívül népszerűek. Ezeken a pályázatokon szintén többszörös túligénylés volt tapasztalható.

A szakember tapasztalatai szerint a vállalkozások leginkább a felhívások szövegének értelmezésében és a pályázatokhoz kapcsolódó üzleti tervük elkészítésében kérnek segítséget. Az ügyvezető igazgató szerint ez nem meglepő, hiszen a felhívások szövege általában nagyon összetett, illetve rendkívül bonyolult feltételrendszert támasztanak a vállalkozásokkal szemben. Ezek miatt sok cég egyszerűen megretten, és gyakran nem is jelentkezik. (Sok pályázat valóban helytelen értelmezésen és figyelmetlenségen bukik el.)

Az üzleti terv kidolgozásának kiemelkedő szerepe van, ugyanis a megszerezhető 100 pontból ez önmagában 55 pontot tesz ki. Egy nem professzionálisan elkészített üzleti terv akár a pályázat sikerességét is veszélyeztetheti – emlékeztetett Vulcz László. A szakember úgy véli, a kiírásokban való részvétel egyik fő és legelső akadályát jelenti az a tény, hogy a potenciális jelentkezők egyszerűen nem ismerik a lehetőségeiket. Sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy pályázatra jogosultak, így a kiírások és azok haszonélvezői „nem találják meg egymást”. Általános tapasztalat egyébként, hogy a vállalkozók eleve – kicsit pesszimistán – alkalmatlannak tartják magukat, így fel sem mérik a lehetőségeiket.

Az OTP Business, az OTP Agrár és az OTP Hungaro-Projekt november elején indította el a Pályázzunk Együtt Program (PEP) weboldalt, amelyen a vállalkozások megtalálhatják a számukra megfelelő uniós kiírásokat, és a jelentkezéshez szükséges információkat is elérhetik.

Forrás: piacesprofit.hu