A kormány célja 2024-ben a gazdaság helyreállítása, ez azt jelenti, hogy 4 százalékos gazdasági növekedést szeretnénk elérni. A következő időszakban 6-8 programot hirdethetnek meg. Hamarosan bejelentésre kerül egy vállalkozásfejlesztési és egy aktivitást ösztönző program. Előbbi nagyságrendileg 130 milliárd forintos, utóbbi...
Részletek
Több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a munkaerőpiaci aktivitás növelését
2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a munkaerőpiaci aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését és a munkakörülmények javítását. A foglalkoztatáspolitikai eredmények egyértelműek: a munkaalapú társadalom megszilárdult, 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak...
Részletek
Részletek
Módosult a „Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak” című (RRF-10.10.1-24 kódszámú) felhívás
Ezúton értesítjük a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy módosult a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent "Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak” című (RRF-10.10.1-24 kódszámú) felhívás. A változás több pontosítást tartalmaz, így például megváltozott a felhívás kódszáma (RRF-REP-10.10.1-24), illetve bővült a kedvezményezettek...
Részletek
Részletek
Kihirdették az NKFI Alap 2024-es programstratégiáját
2024-ben 147 milliárd forint értékben lesznek meghirdetve új innovációs és kutatási pályázatok az NKFI Alapból. Az NKFI Alap 2024. évi programstratégiája összesen 176,263 milliárd forint keretösszeggel tesz javaslatot pályázatok meghirdetésére, illetve kezelésére, amelyből a 2024-ben meghirdetésre kerülő új pályázatok keretösszege 147 milliárd...
Részletek
Részletek
Változás a de minimis keret felső határában 2024 januárjától
2023 decemberében az Európai Bizottság által elfogadásra került két rendelet, amelyek módosítják a csekély összegű támogatásokra (de minimis rendelet), valamint az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra, például a tömegközlekedésre és az egészségügyre vonatkozó csekély összegű támogatásokhoz kapcsolódó általános szabályokat (SGEI de minimis rendelet). Az átdolgozott rendeletek...
Részletek
Részletek
Akár 38 M Ft 50%-os támogatás a díszkertészeti ágazatnak 2024-ben
Várhatóan 2024 márciusában jelenik meg a díszkertészeti ágazat kivállalkozásait támogató felhívás, melynek keretében akár 100 ezer eurós 50%-os támogatás lesz igényelhető az ágazatban tevékenykedő vállalkozások beruházásainak segítésére. A pályázat célja a díszkertészeti ágazat kivállalkozásainak támogatása. Ugyanis a díszkertész ágazat szerves részét képezik és...
Részletek
Részletek
1 milliárd eurós uniós forrás érkezhet Magyarországra 2024-ben
Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország módosított és a REPowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási és ellenállóképességi eszközét. A program részekét 3,9 milliárd eurónyi hitelrészt és 0,7 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatást igényelt a kormány. A döntés eredményeként a bizottság közel 1 milliárd...
Részletek
Részletek
62 milliárd forint keretösszegű pályázat energiatárolók telepítésének támogatására
2024 januártól akár 12 milliárd forint 45%-os intenzitású beruházási támogatásra és akár 190 EUR/kW bevételkompenzációra lehet pályázni a vállalati energiatárolók telepítését célzó pályázat keretein belül. A felhívás célja, hogy a kiegyenlítő piacokon már jelen lévő vagy belépni kívánó piaci szereplők számára (pl. aggregátor cégek,...
Részletek
Részletek
Decemberben újra megnyílik a Magyar Falu Program 10 milliárd forintos kerettel
Akár 50 millió forintos 100%-os intenzitású vissza nem térítendő támogatás is igényelhető önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztésére és önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó beszerzések támogatására a decemberben újrainduló Magyar Falu Program keretében 5000 fő alatti településeken. A felhívás célja a települések infrastrukturális fejlesztésének, valamint az önkormányzati közfeladatok...
Részletek
Részletek
Kapacitásbővítést célzó pályázat várható a jövő év elején KKV-k számára
A várhatóan jövő év elején megjelenő pályázat keretein belül a Magyarországon működő KKV-k munkavállalónként akár közel 2,5 millió forint vissza nem térítendő, 70%-os intenzitású támogatást igényelhetnek majd a foglalkoztatottak számának bővítésére. A program célja a munkaerő-intenzív gazdaságélénkítés ösztönzése a négy leghátrányosabb magyarországi régióban működő,...
Részletek
Részletek
Új támogatási program a zöld átállás felgyorsítására
Akár 350 millió eurós és akár 55%-os intenzitású támogatást kaphatnak a magyarországi vállalkozások a nulla nettó kibocsátásra való átálláshoz szükséges beruházásokhoz. A támogatás készpénztámogatás és adókedvezmény formájában vehető igénybe. A támogatás célja a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló gazdaságra való átállás szempontjából stratégiai jelentőségű...
Részletek
Részletek
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program hatmilliárd keretösszeget biztosít a Magyarországon működő élelmiszeripari beszállító vállakozások, kiskereskedelmi láncok és a közétkeztetés gazdasági szereplőinek technológiaváltásuk támogatására, élelmiszeripari termelői kapacitásuk fejlesztésére, valamint az élelmiszeripari beszállítói történő bekapcsolódására. A támogatási program végrehajtását...
Részletek
Részletek
VP1-1.2.1-23 Bemutató üzemek támogatása pályázat
Pályázat az agrárgazdaság szereplőinek nyújtott bemutató üzemi programok megszervezésére és lebonyolítására, továbbá az ehhez kapcsolódó marketing tevékenység (beleértve a promóciós anyagok beszerzése/elkészítése), kiadványok készítésére. A pályázatban támogatott tevékenységek, a mezőgazdasági-, erdészeti- és élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódó eszközök, gépek, berendezések, építéssel nem...
Részletek
Részletek
Akár 500 M Ft, 70% támogatás élelmiszeripari fejlesztésekre
Akár 500 millió forintos támogatásra is pályázhatnak az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltáshoz kapcsolódó beruházások támogatásásra az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-Fejlesztési Program keretében. Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatások fő célja a hazai élelmiszeripari termelői kapacitások fejlesztése, illetve a Magyarországon működő élelmiszeripari vállalkozások kiskereskedelmi...
Részletek
Részletek
Tájékoztatás az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról
Tájékoztatjuk a tisztelt támogatást igénylőket és kedvezményezetteket, hogy 2023. szeptember 3-án hatályba lépett az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 416/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet. A módosítás elsődleges célja a 2014–2020 programozási időszak szabályszerű és eredményes zárása érdekében szükséges részletszabályok...
Részletek
Részletek
35 milliárd forintos innovációs támogatási program indul
Lezárult a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, megjelent a három fő területre koncentráló pályázat - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs felidézte: a kormány célul...
Részletek
Részletek
Pályázati felhívás piacra lépéshez magyar kkv-k és startup cégek számára
60 000 eurós pályázatra pályázhatnak a hazai kkv-k és startupok projektjeik életképességének felmérésére az indiai piacon az INNOWWIDE program keretin belül. A projektnek az a célja, hogy az innovatív európai kkv-kat a nemzetközi piacok élvonalába emelje azáltal, hogy életképesség-értékelési projekteket (VAP) finanszíroz, olyan...
Részletek
Részletek
35 milliárd forint keretösszegű pályázat KFI projektek támogatására
Társadalmi egyeztetésen a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című pályázat, melynek keretében akár 800 millió forintos támogatás lesz igénylehető a KKV-k kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeinek támogatására. A pályázat célja a megújult társadalomgazdasági innovációs ökoszisztéma megerősítését, és a társadalmi és gazdasági hasznosítási szempontokat a megújítási...
Részletek
Részletek
212 milliárd forint támogatás földhő hasznosítására
A REPowerEU terv keretében várhatóan több, mint 212 milliárd forint keretösszegű pályázat indul geotermikus energia kiaknázását célzó beruházások támogatására. Kútfúrási pályázat esetén vissza nem térítendő támogatás, földfelszíni beruházások esetén pedig kedvezményes hitel formájában nyújt pénzügyi támogatást a pályázat. A pályázat célja a magyar földhő potenciál jobb kiaknázásához a...
Részletek
Részletek
62 milliárd forint középületek energiahatékonysági beruházásaira
A REPowerEU terv keretében több, mint 62 milliárd forint keretösszegű pályázat indul 100%-os vissza nem térítendő támogatási intenzitással középületek energiahatékonyságának fokozását célzó beruházások támogatására. A beruházás így az energiahatékonyság fokozásának és az energiatakarékosságnak a szükségességét, azon keresztül a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését szolgálja....
Részletek
Részletek