Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program

Az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program hatmilliárd keretösszeget biztosít a Magyarországon működő élelmiszeripari beszállító vállakozások, kiskereskedelmi láncok és a közétkeztetés gazdasági szereplőinek technológiaváltásuk támogatására, élelmiszeripari termelői kapacitásuk fejlesztésére, valamint az élelmiszeripari beszállítói történő bekapcsolódására.

A támogatási program végrehajtását a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, mint felügyeleti szerv jóváhagyásával a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. végzi.

Az ÉLIP BP költségvetési forrás, vissza nem térítendő forráskerete összesen hatmilliárd forint.

A támogatás összege 300 – 500 millió forint közötti. A teljes projektköltségből a támogatás in legfeljebb 70 százalék lehet, amelyhez 30 százalékot kell hozzátennie a kedvezményezettnek (ebből minimum 15 százalék önrész szükséges, amely kiegészülhet maximum 15 százalék piaci hitellel is. Egyéb támogatással nem kombinálható.

A támogatásban azon élelmiszeripari vállalatok vagy az általuk alkotott konzorciumok részesülhetnek, amelyek végzett tevékenységük alapján élelmiszeripari vállalkozásoknak minősülnek, a fejlesztendő tevékenység pedig, amelyre a támogatást igénylik a TEÁOR 10 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 109-es alcsoportot), vagy a TEÁOR 11 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 1102 alcsoport) tartozik.

További feltétel, hogy a vállalkozások éves nettó árbevétele a 2020., 2021., 2022. évek legalább egyikében elérte vagy meghaladta a 100 millió forintot.

Az ÉLIP BP-ben az alábbi jogosultsági kritériumoknak együttesen kell teljesülnie:

  • a projekt élelmiszeripari beszállítói státuszt fejlesztő területekhez, termékkörhöz vagy technológiához (pl. csomagolás) kapcsolódó problémák megoldására alkalmas beruházások,
  • a pályázó közétkeztető, élelmiszeripari vállalkozás, vagy kiskereskedelmi lánc jelenlegi vagy jövőbeni beszállítója lesz a projekt megvalósítási ideje alatt, vagy annak eredményeként, és ezt kétoldalú együttműködési megállapodással, vagy szándéknyilatkozat becsatolásával igazolja.

A pályázat időtartama:

2023. október 12. – október 26. a támogatási kérelmek benyújtása


forrás: Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program – 2023 – palyazatok.org