Hétfőtől 126 új ponttal bővült az MFB Pontok hálózata

A kibővített MFB Pontok hálózatánál 750 milliárd forint fejlesztési forrás lesz elérhető hitelprogramok keretében 2020-ig a kis- és középvállalkozások és a lakosság számára – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az OTP Bank Flórián téri fiókjában megnyitott legújabb MFB Pont ünnepélyes átadásán hétfőn Budapesten. Ezen a napon 126 új MFB Pont kezdte meg működését.

Hozzátette: a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető, visszatérítendő európai uniós források kihelyezésére jött létre az MFB Pontok hálózata, amely közbeszerzésen nyertes hitelintézetek közreműködésével helyezi ki a forrásokat. Kezdetben négy bank vett részt ebben – a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. -, majd az OTP Bank, a Gránitbank, az MBH Bank és az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. konzorciumával bővült ki a hálózat, az új bankok fiókjában kezdték meg működésüket hétfőn az MFB Pontok. Az eddigi 442 MFB Pont az év végére 642-re bővül.

A kormány kiemelt célként határozta meg a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető források kihelyezésénél, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak fejlesztési forráshoz, a ciklusban a támogatások több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, szemben a korábbi ciklus 16 százalékával – húzta alá.

Kitért arra is, hogy a magyar gazdaság uniós források felhasználása nélkül is képes volt a növekedési pályán maradni az elmúlt időszakban. Megkezdődött a szerkezetváltás, ami lehetővé teszi, hogy ha 2020-után az Európai Unió a forráskihelyezések csökkentéséről dönt, a magyar gazdaság akkor is növekedési pályán tud maradni – mondta. A kormányzatban és a pénzintézetekben egyaránt azon dolgoznak, hogy a magyar gazdaság képes legyen a saját erejéből előre jutni.

Ősztől további versenyképességet javító, és foglalkoztatáspolitikai lépésekre készülnek – jelezte. A pénzügyi eszközök felhasználását a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) biztosítják.
A pénzügyi eszközforrások fontos jellemzője a visszafizetési kötelezettség, amely arra ösztönzi a pályázó vállalkozásokat, hogy jól átgondolt üzleti tervet dolgozzanak ki, és hatékonyan valósítsák meg beruházási terveiket – tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy a 2014-2020-as uniós ciklus első felében a több mint 750 milliárd forintos keretösszeg mintegy 75 százalékát hirdeti meg a kormány.

Hétfőtől már 126 új MFB Pont működik országszerte – tájékoztatott a miniszter. Hozzátette: legkésőbb év végéig – további 74 pontot nyitnak meg, ezzel összesen 642 pontból álló hálózat gondoskodik majd az európai uniós, valamint a támogatással kombinált hitelek közvetítésével. A tervek szerint csak az új pénzintézetek közvetítésével 2017-ben közel 60 milliárd forint uniós forrást tudnak eljuttatni az érintettekhez: 52 milliárd forintot a vállalatoknak és több mint 8 milliárd forintot a lakossági ügyfeleknek – húzta alá Varga Mihály.

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: eddig 40 milliárd forintot fizettek ki a nyertes pályázóknak a hitelprogramok keretében. A folyósítás sikeréhez tovább egyszerűsítik a hozzájutást az uniós forráshoz.

Bártfai-Mager Andrea postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos az MBH Bank MFB Pontjának megnyitóján elmondta: számos intézmény hatékony együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy jól működő rendszer jöjjön létre az uniós források vállalkozások és lakosság részére való eljuttatására. A programmal a kormány célja, hogy az uniós forrásokat a lakosság és a vállalkozások minél szélesebb köre ismerje, és használja – mondta.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MBH Bankban tartott megnyitón kifejtette, hogy az MFB Pontok bővülése újabb mérföldkő az uniós források felhasználásában. A mintegy 750 milliárd forintos visszatérítendő pénzügyi eszköz több mint háromszor akkora, mint ami 2007-2013-ban rendelkezésre állt, ennek hatékony és gyors felhasználását segíti az MFP Pontok hálózata.

Balog Ádám, az MBH Bank Zrt. vezérigazgatója elmondta: a bank 35 fiókjában hoz létre MFB pontot, a csoport komplex, pályázatírás és projektmenedzsment szolgáltatásokat is nyújt.

 


Forrás: MTI.hu