Az idei esztendő a 2014-2020 közötti európai uniós ciklus legkiemelkedőbb éve lesz pályázati szempontból. Kis Miklós Zsolt államtitkár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által az Agromash mezőgazdasági kiállításon szervezett konferencián emlékeztetett rá, hogy a Vidékfejlesztési Program kiemelt célja a vidéki munkahelyek megőrzése és újak teremtése, továbbá a munkaigényes ágazatok támogatása.
„Az idei év a pályázatok éve lesz, miután 2015-ben sikeresen zártuk első európai uniós támogatási ciklusunkat” – jelentette ki Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által az Agromash mezőgazdasági kiállítás keretében szervezett „Innovációs és fejlesztési lehetőségek a magyar agrár- és élelmiszergazdaságban” című konferencián január 29-én.
Az idei esztendő a 2014-2020 közötti európai uniós ciklus legkiemelkedőbb éve lesz pályázati szempontból. A következő, a 2020-ig tartó, és a korábbi tervek szerint 2014-ben indult ciklusban mintegy 1300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésre a hazai mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó területek fejlesztésére az Európai Bizottság által tavaly nyáron elfogadott Vidékfejlesztési Program keretében. A rendelkezésre álló forrás 30 százalékát, közel 400 milliárd forintot már tavaly ki is írták. Az első kiírások agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG) és az ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása témában jelentek meg.
„Általánosságban elmondható, hogy az eddig kiírt pályázatok esetében rendre túligényelték a rendelkezésre álló forrásokat, az AKG kapcsán például az igény a felhasználható összeg nagyjából háromszorosa lett” – számolt be az államtitkár az eddigi tapasztalatokról. Tehát nem nyerhet mindenki – tette hozzá.
Kis Miklós Zsolt felhívta a figyelmet: a gazdálkodók részéről jogos elvárás, hogy mihamarabb jelenjenek meg a Vidékfejlesztési Program pályázatai, ehhez azonban a szakmai szervezeteknek, illetve az államapparátus minden érintett szereplőjének is – így a minisztériumoknak, hivataloknak – fel kell nőniük a „Lázári tempóhoz”, és meg kell gyorsítani a pályázatok feldolgozását és a döntéshozatalt egyaránt.
Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a program kiemelt célja a vidéki munkahelyek megőrzése és újak teremtése, továbbá a munkaigényes ágazatok, különösképpen az állattenyésztés, a kertészet, az élelmiszer-feldolgozás támogatása.
nak.hu