Újra beadhatóak a pályázatok a KKV-k eszközbeszerzését támogató felhívásra

Ismét megnyílt a lehetőség a Budapest és Pest megyén kívüli kis-és középvállalkozások számára, hogy támogatási igényt nyújtsanak be a rendkívül népszerű GINOP-2.1.8-17 „A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című felhívásra. A pályázatok benyújtásának új határideje 2018. szeptember 27, 12:00. Az igényelhető támogatás összegét a korábbi duplájára, 30 millió forintra növelték.

A palyazat.gov.hu-n megjelent közlemény szerint folytatódik a GINOP-2.1.8-17 „A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című pályázat, melynek keretében eredetileg 2015. február 15-ig lehetett volna támogatást igényelni, azonban a rendkívüli érdeklődés miatt megnyitása után, január 2-tól szüneteltették a beadás lehetőségét.

A pályázat újraindulása mellett több módosítás is történt a felhívásban, például a végső beadási határidő 2018. szeptember 27-re változott, illetve a legmagasabb támogatási összeg a korábbi 15 millió helyett 30 millió forintra nőtt.

A felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.
A támogatási kérelmeket azok a mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatják be, melyek:

• rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel
• előző éves átlagos statisztikai állományi létszáma legalább 1 fő volt
• Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei
• nem tartoznak az EVA hatálya alá.
• Budapest és Pest megyén kívüli székhelyen vagy telephelyen, fióktelepen valósítják meg beruházásukat

Gazdálkodási formakód szerint:

• 113 Korlátolt felelősségű társaság
• 114 Részvénytársaság
• 116 Közkereseti társaság
• 117 Betéti társaság
• 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

Az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • eszközbeszerzés: új eszközök és felszerelések, valamint kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, betanítás költségek
  • immateriális javak beszerzése: szoftverek beszerzése, gyártási licenc beszerzése, know-how beszerzés

Az igényelhető támogatási összeg minimum 5 millió forint, maximum 30 millió forint. Maximum a teljes projekt 50%-a lehet vissza nem térítendő támogatás.

A változok részletes jegyzéke itt olvasható. A pályázati felhívás az alábbi linken érhető el.