Törökország sok visszhangot kiváltó bel- és külpolitikai manővereiről rendszeresen olvashatunk a hírportálokon, de a gazdasági helyzetéről szóló híradások sok esetben elsikkadnak a cikkek között, vagy az újságírók érdemesnek sem tartják róla írni. Törökországot nemcsak geopolitikai elhelyezkedése, hanem az ország 82 milliós, gyorsan növő és fiatal lakosságának nagysága is fontossá teszi világgazdasági értelemben. Ebből kifolyólag a gazdaság jelentős lakossági beruházási igénnyel rendelkezik, amit más belföldi szereplők, úgymint a vállalati vagy állami szektor megtakarításaival nem képes finanszírozni. A lakosság előtt tehát az elmúlt években nem volt más választás, mint külföldről bevonni a szükséges pénzügyi forrásokat. A törökök szerencséjére a nemzetközi laza monetáris politika, alacsony kamatkörnyezet és pénzbőség ezt könnyedén lehetővé tette, így a lakossági eladósodottság a GDP arányában a 2013-as 131%-ról 2018 elejére 180%-ig emelkedett, azaz a lakosság 5 év alatt a GDP 50%-t vette fel hitelben, ami elképesztő mértékű növekedés. Ezzel párhuzamosan persze a túlhevült török gazdaság 5-8% közötti folyó fizetési mérleghiánnyal és cél feletti inflációval küzdött, ami ellen a gazdasági minisztérium és az erős politikai kontroll alatt működő jegybank nem lépett fel. Az így kialakult tartós „iker” deficit pedig a hosszú távú gazdasági stabilitást ásta alá, kísértetiesen hasonlóan a magyar lakossági deviza eladósodáshoz 2003 és 2008 között.
Forrás: Bloomberg
A széljárás azonban változik, azaz „Közeleg a tél!”, hogy egy Trónok harca idézettel világítsuk meg a helyzet súlyosságát. Az amerikai és európai gazdaság talpra állása már nem teszi indokolttá a laza monetáris politikát és az alacsony kamatkörnyezetet, így a fejlett világ megtakarítói már nem akarják, illetve nem képesek finanszírozni a felelőtlen török lakosságot akkora mértékben, mint korábban. A török gazdaság előtt tehát két út áll, vagy kevesebb hitelt vesznek fel, vagy többet fizetnek a hitelért. A törökök a magasabb kamat mellett döntöttek, így az újabb forrás bevonáshoz szükséges kamat a korábbi 9-10%-ról 18%-ig emelkedett, azonban ez a szint már fenntarthatatlanná teszi az adósságpályát, ezért a külföldi befektetők minden erejükkel próbálják elhagyni a török lírát, még mielőtt a lakosság magával rántaná a bankszektort és ezzel együtt a gazdaságot is. Ez a folyamat 2018-ban odáig fajult, hogy a líra 26%-ot gyengült a dollárral szemben, amit a jegybank sem hagyhatott szó nélkül, és rendkívüli kamatemeléssel igyekszik megállítani a lavinaszerű hazai deviza leértékelődését. Ez a tüneti intézkedés csak ideig-óráig működhet, és a hosszú távon csak a hitelezési aktivitás jelentős csökkentése jelenthet gyógyírt a török gazdaság adósságproblémáira. Ehhez azonban nagyon fájdalmas jegybank döntéseket kell hozni, ami komoly recesszióba taszíthatja a gazdaságot és csökkenti majd a lakossági életszínvonalat. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy 1 hónap múlva, 2018. június 24-én lesznek a török választások, amit Erdogan kiemelt fontossággal kezel, hiszen az elnöki rendszer felé tett újabb erőfeszítéseit alapjaiban fogja meghatározni az új parlament összetétele. Ha ezek a mélyben gyökerező strukturális problémák még nem lennének elegek, akkor a közel-keleti politikai helyzet újbóli kiéleződése az energiahordozók árat újabb magasságokba lökte, miközben a török gazdaság energiaigényét 75%-ban külföldről elégíti ki, ezzel tovább rontva az ország folyó fizetési mérlegét.
A török deviza válságot csak kamatemeléssel megoldani nem lehet, sőt tovább ronthat a helyzeten, hiszen a kétségbe esett intézkedésekkel csak azt a látszatott kelthetik, hogy a valós és hosszú távú megoldásokat a török vezetés elodázza a népszerűségért cserébe. Sajnos jelen pillanatban ez tűnik a valós forgatókönyvnek, és a török líra mélyrepülését érdemben nem sikerült megállítania a jegybanknak.
Forrás:
