Rengeteg magyar céget izgat az első uniós 0%-os hitel

Jelenleg 25-30 milliárd forintnyi fejlesztésről folynak tárgyalások az MFB Pontokon elérhető nulla százalékos uniós hitel keretében, ami nem jelenti azt, hogy a 44 milliárd forintos GINOP pályázati keret már elfogyott, mindenesetre igen jelentős az érdeklődés országszerte a vállalkozások felől – többek között ezt jelezte az MFB Pontokat és az első terméket bemutató országos rendezvénysorozat keddi debreceni állomásán Eőry Gábor, az MFB Zrt. Értékesítés-irányítási Igazgatóság ügyvezető igazgatója.

Eőry hozzátette: az ügyféltárgyalások alapján tegnapig összesen 2,5 milliárd forintnyi hitelkérelmet be is rögzítettek már az MFB rendszereibe, azaz a múlt csütörtöki győri konferenciához képest néhány nap alatt félmilliárddal bővült a hitelkérelmek együttes volumene. Eőry Gábor tájékoztatása szerint egyelőre nem tudható, hogy bővíthető-e a GINOP éves menetrendjében 44 milliárd forinton rögzített keretösszeg (GINOP-8.3.1-16), tekintettel a rendkívül erős vállalkozói érdeklődésre.

Előadásában többek között azt mutatta be, hogy az MFB Pontok hálózatában a 2014-2020-as uniós ciklus 730 milliárd forintnyi visszatérítendő forráskeretéből a mintegy 450 milliárd forintnyi hitelalapú forrás érhető el, illetve azok a termékek, amelyek a hitel mellett vissza nem térítendő támogatást is tartalmaznak (kombinált termékek). Az első hitelalapú GINOP-termékről azt mondta:

„ma Magyarországon nincsen ennél jobb hitelprogram, ami elérhető lenne a kkv-k számára és valóban nulla százalékos, mert nem szeretnénk forrásokat elvonni a vállalkozások elől.”

A további termékek konkrét tartalmáról még nem beszélt, de azokra a várakozásokra, miszerint „majd úgyis lesz még jobb”, annyit előrebocsátott: nem biztos, hogy ugyanilyen kedvező feltételrendszert tudnak biztosítani, azaz lehet, hogy szigorúbb kamat-, futamidő, vagy egyéb kondíciókkal tudják majd meghirdetni.

 

Teljes Portfolio cikk olvasása